Lazítsd el magad

Lazítsd el magad

Tartalomjegyzék

Álmomban látogatóban jártam Istennél!


istennel.jpgBekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.

Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:

- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?

Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?

- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba.

- Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

- Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.

- Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg és úgy halnak meg, mintha sose éltek volna.

Atyaként mit szeretnél, hogy gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?

-Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnének az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettük.

- Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magukat, saját magukhoz képest legyenek elbírálhatóak.

- Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.

- Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsenek azokon, akiket szeretnek, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak.

- A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni.

- El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeiket.

- Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem.

- Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak.

- Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud róluk és mégis szereti őket.
- Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátaniuk maguknak is.

Búcsúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:

- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy milyen érzéseket ébresztettél bennük!

 

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.