Gyógyító mesék - A STÁLIKSZOK MEG A GUMMERÁNOK

A STÁLIKSZOK MEG A GUMMERÁNOK

Ha környezetvédelemre akarjuk nevelni a gyereket

Van valahol a végtelen világmindenségben egy sivár, kopár bolygó, amely valaha réges-régen egyike volt a legszebb égitesteknek.

Ott, ahol ma már nincs más, csak szutykos homok meg kopár sziklaszirtek, valamikor kristálytiszta vizu folyók szelték át a viruló tájat. Az ég lágy kékségét tengerek és tavak tükrözték vissza. Átlátszó mélységükben vígan kergetoztek a vizek lakói. A mezo virágoktól, bogaraktól tarkállott. Voltak ott piros, kék, sárga, fehér, rózsaszín és lila virágok, kicsik és nagyok, hosszú szárúak, rövid szárúak. Emitt pillangók röpködtek, ott katicabogár mászott, amarra szöcske szökkent, itt méhek zümmögtek, amott tücsök ciripelt. Ugyanilyen eleven élet verte fel az erdo csendjét is. Az eroteljes fák suru lombkoronája sok állatnak szolgált otthonul. Számtalan madárfajta fészkelhetett zavartalanul az ágak között, daluk boldogan visszhangzott az erdoben. Nyúl, sündisznó, oz, mókus és az erdonek még sok más lakója surrant, szaladt, repült, kúszott, mászott elégedetten a zöld suruben.

Csakhogy állatokon és növényeken kívül egyéb lakói is voltak ennek a csodaszép bolygónak – a stálikszok mega gummeránok. A stálikszok tapintatlan, mohó lények voltak, a gummeránok jóindulatú, de sajnos gyenge, együgyu lakói a bolygónak.

A mohó stálikszok nagy mohóságukban gyártottak és gyártottak mindent, amit csak kitalálni meg gyártani lehet, és arra törekedtek, hogy minden az o tulajdonukba kerüljön. Abban még nem volna semmi kivetnivaló, hogy új meg új gépeket, készülékeket találtak fel, új meg új dolgokat gyártottak – ha a stálikszok ésszeruen, célszeruen és mindenekelott értelmesen éltek volna a tehetségükkel. Csakhogy annyira elöntötte oket a kapzsiság, hogy egyre csak gazdagodtak, és nagy boségükben mit sem törodtek a környezetükkel.

Irtózatosan sok helyre volt szükségük, hogy minden tulajdonukat, minden javukat, valamennyi masinájukat el tudják helyezni. Ezért aztán nekiálltak és kivágták a fákat, kiirtották az erdoket, lebetonozták a mezoket, kiszárították a patakokat. De még így sem volt elegendo helyük. Elhatározták hát, hogy mindazt, ami nem vadonatúj, és persze a sok masinájuk minden hulladékát belehajigálják a folyókba, tavakba, tengerekbe. A stálikszgyerekek is követték a szüleik példáját, a megunt játékokat, üres üdítos dobozokat, csokoládé- és cukorkapapírt, kartondobozokat, plasztikzacskókat elhajigálták réten, erdoben, folyókba, tavakba, tengerekbe – oda, ahova érték.

A gummeránok ugyan nem helyeselték a stálikszok viselkedését, de tenni sem tettek ellene semmit. Eleinte még észre sem vették, hogy minden egyre piszkosabb, hogy a természet lassan megbetegszik – továbbra is örültek a tarka rétnek, a zöld erdonek. Amikor már lehetetlenség volt nem észrevenni, milyen kárt tettek a stálikszok a természetben, a gummeránok szörnyen megrémültek. Sírtak, ha találtak egy állatot, amelyet megsebzett egy elhajított konzervdoboz, ríttak a kiszáradt fák láttán, panaszolták a zavaros vizeket – de ugyanakkor tátott szájjal bámulták a stálikszok fényuzo életét, amibol nekik is le-lepottyant néhány morzsa. Ezért aztán még úgy se mertek ellenszegülni a stálikszoknak.

Csak két gummerángyereknek, Tisztácskának és Békécskének volt annyi esze, hogy megpróbáljanak valamit tenni a szennyezés ellen. Eloször is összeszedték az erdon-réten szanaszét hevero játékokat, plasztikzacskókat, dobozokat, papírokat, aztán lebuktak a vizek mélyére, hogy onnan is felhozzák a szemetet. De a bolygót már annyira elárasztotta a hulladék, hogy Tisztácska és Békécske  hiába fáradozott.

Tanakodtak, töprengtek: mit tehetnének, s végezetül elhatározták, hogy elmennek a bolygó legbölcsebb lakosához, a vén bagolyhoz. A bagoly egy százesztendos tölgyben lakott, de már annak az ágai is betegen kornydoztak. A bagoly elgondolkodva pislogott, tollászkodott, a füle tövét vakarta, aztán végre megszólalt:

- Segítek nektek. Ükanyám varázsitalt ásott el ennek a tölgyfának a tövében. Ha növényt, állatot, vagy más élolényt meghintenek a varázsital három cseppjével, egy szempillantás alatt átröppen a szomszédos lakatlan bolygóra. Csak az a veszedelmes, hogy se több, se kevesebb nem lehet három cseppnél. Aki kevesebbet kap, magányosan bolyonghat a világmindenségben, aki többet, az egy messzi, távoli bolygóra kerül. És még valami. Nincs elegendo varázsital valamennyi lakosnak. Ezért a stálikszok nem kaphatnak belole egyetlen cseppet sem. Talán jobb is így, mert a stálikszok nem tanulnak hibáikból, és az új bolygót hamarosan éppen így beszennyeznék. Hát jó, ássatok le a tölgyfa tövébe, és hozzátok fel a varázsitalt. Kérjétek meg a madarakat, hogy segítsenek helyesen elosztani az italt. De gyorsan, mert legfobb ideje megmenteni a természetet.

Tisztácskának és Békécskének nem kellett kétszer mondani: a madarak segítségével háromcseppenként elosztották a varázsitalt az állatok és a növények között. Huss, eltuntek az erdok, zsupsz, nyoma se maradt a mezoknek, hujj, röppentek fel az állatok az égbe. Sivár, kopár és szürke lett a bolygó.

A gummeránok keseru könnyeket sírtak, de kényelmetlenül érezték magukat még a stálikszok is. Piros virág helyett megannyi rozsdás fém alkatrész, sárga virágok helyett ócska törmelék; hal helyett olajfolt úszott a vízen, fák helyett szemétdombok emelkedtek. Szemét borította az egész bolygót. Tisztácska és Békécske még gyorsan megszórták a siránkozó gummeránokat a varázsitallal, hogy gyorsan megszabaduljanak a piszkos sivatag szomorú látványától. Végül pedig egymást is meghintették három-három cseppel.

Az utazás mindössze néhány másodpercig tartott, Tisztácska és Békécske mégis úgy érezték, mintha hosszú, gyötrelmes álomból ébrednének, amikor leszálltak az új bolygón. Csodálatos látványt nyújtottak a buja, tarka mezok, tiszta folyók, tavak, tengerek, a pompás állatvilág, a dús erdoségek. Tisztácska és Békécske még a százesztendos tölgyfára is rátalált, amely immár egészséges ágaival nyújtózkodott a meleg napfény felé.

A gummeránok új erore kaptak. Nekiláttak, hogy városokat építsenek, sot még gépeket is szerkesztettek, ahogyan a stálikszoktól tanulták. De arra gondosan ügyeltek, hogy okosan helyezzék el és kezeljék a gyáraikat, városaikat, gépeiket, hogy a természetben ne tegyenek kárt.

Amikor Tisztácska és Békécske a gummeránok közül utolsónak indult a nagy útra, a varázsital palackja nem ürült ki egészen. Négy stáliksz talált rá, és mohón ki akarták inni a maradék italt. Az elso nagyot hörpintett belole, ugyanúgy a második is, de a harmadiknak meg a negyediknek már csak egy-egy csepp jutott. Nemhiába intett óvatosságra a vén bagoly: a harmadik meg a negyedik stáliksz mind a mai napig magányosan bolyong a világmindenségben, mert egyetlen bolygó sem fogadja be a környezet ellen vétkezoket.

Hát az elso meg a második stáliksszal vajon mi történt? Jókora kortyot nyeltek a varázsitalból, hát ahogy a vén bagoly megjósolta, egy messze távoli bolygóra érkeztek: méghozzá a mi Földünkre! Így hát most két stáliksz él közöttünk. Nagyon vigyázzunk, nehogy ezek a megátalkodott lények a mi Földünket is szennyezett, sivár, szomorú bolygóvá változtassák! Ugye, te is segítesz?

Amit a szüloknek tudniuk kell A környezetvédelem gondolata már régen nem csupán egy kisebbség ideológiája. A mindennapi élet alapvetoen fontos törvénye, hogy gondunk legyen környezetünkre – következésképpen fontos alkotóeleme a nevelésnek.

Hogyan lehet a gyerekeket rávezetni, hogy törodjenek a környezettel, hogyan ébreszthetjük oket a környezet tudatára? Csak ha a szülok értenek hozzá, hogyan részesítsék a gyereket is a természet örömében, hogyan keltsék fel eroltetés nélkül érdeklodését iránta, ha maguk adnak példát a gyereknek, hogy legyen tekintettel a természetre, és cselekedeteivel ne rombolja a környezetet – akkor a minta alapján a gyerek elsajátítja a helyes szemléletet.

Elsosorban tehát a szülok szolgáljanak mintaképül. Így például gyakorolják mindennap együtt a gyerekkel a környezet megérto védelmét (üres tejeskartonokat összehajtogatni, a hulladékot a megfelelo hulladékgyujtobe dobni, semmit nem elszórni, a földrol a szemetet felszedni stb.), és igyekezzenek felébreszteni a gyerekben a természet iránti érzékenységet (elmagyarázni állataink szokásait, szükségleteit, felhívni a gyerek figyelmét a rovarok szépségére és hasznosságára, növényeket gondozni és nem letépni stb.)

lap tetejére