Most élsz
Kérlek a felső rádiót halkitsd le, mielőtt a gombra klikkelsz!
Itt és most !
A közösségi ülésen mindenki azzal foglalkozott, hogy van-e élet a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs? - kérdezte izgatottan a tanítvány.
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester rejtelmesen.
Mert valóban elfelejtettünk élni. hajtunk ezerrel, s mire? Hát arra, hogy a még jó ruháink helyett folyamatosan divatosabbakat vegyünk (két évente pedig zsákba rakva kidobjuk a régit), a kocsinkat egyre jobbra cseréljük, mert nem lehet lemaradni. Nem jó ott élni ahol vagyunk, új házat, amerikai konyhát akarunk, Mobilunkat kicserélni, mert a másiknak jobb van és sorolhatnám. Mindezek külsőségek, kötelező korlát igényeink folyamatos karbantartása és ezért képesek vagyunk túlórázni, másodállást vállalni. Ahogy telik az idő, úgy vesztjük a reményt a versenyfutásban, kelezkeznek aggályaink, félelmeink a holnap miatt. Jönek a gyógyszerek és elindulunk valahová....
Áljunk meg egy pillanatra, értékeljük újra a dolgokat. Tudjuk, "rossz bőrben van a világ" érzés nagyrészt azért keletkezik, mert az emberek nem becsülik eléggé ön magukat. Kevesen teremtik meg az együttérzést vagy gyengédséget önmaguk iránt, ezáltal nem teremtődik meg a belső béke és harmónia, így másokra is ezt a zavaros békétlen képet vetítik ki.
Életünk nagyra értékelése helyett, gyakran magától értetődőnek vesszük azt, vagy lehangolónak, terhesnek találjuk az életet. Katasztrófa szélére sodorjuk magunkat panaszkodásunkkal, vagy azzal, hogy neheztelünk az egész világra. Mindenki másban keressük a hibát, holott személyes felelősséget kell vállalnunk életünk minőségének jobbá tételéért!.
Amikor nem büntetjük és kárhoztatjuk önmagunkat, amikor megnyugszunk és méltányolni tudjuk testünket és tudatunkat – akkor kezdjük felvenni a kapcsolatot a bennünk levő alapvető jósággal.
Ezért tehát, adjuk meg a lehetőséget önmagunknak, hogy gyengédséggel viszonyuljunk önmagunkhoz, felismerhessük a gyengéinket, de képességeinket is.
Nem érezzük többé azt, hogy nem szabad tudomást vennünk bajainkról, hogy el kell túloznunk önmagunk előtt a képességeinket.
Nagyon nagy szükségünk van erre az önmagunk iránt táplált gyengédségre és megbecsülésre, mert csak ebből kiindulva tudunk segíteni önmagunkon és másokon. Emberi lények lévén, megvan bennünk az az alap, melyből kiindulhatunk, ha magasabb szintre akarjuk emelni életünket és teljesen boldogok akarunk lenni.
Ez a kiindulási alap mindig elérhető. Van testünk, van tudatunk, s ezek igen becsesek a számunkra, másrészt pedig ezekkel vagyunk képesek felfogni ezt a világot.
A létezés csodálatos és értékes. Nem tudjuk mennyi ideig fogunk még élni, ezért, amíg miénk az élet, miért ne használnánk fel?
"Az ember, az önmagában való elmélyedés bizonyos fokánál rábukkan Isten megismerésére."
Ez a hit rólam szól, értem van, a békémről, nyugalmamról, energia egyensúlyomról és lelkem legkisebb rezdüléséről gondoskodik!
ÉS NEKEM EZ JÓ!
Mert egyébként küzdhetek, lehet igazam, legyőzhetek bárkit és bármit, de mégsem ad békét és nyugalmat, így a győzelmemmel elnyerem a magányt és a szenvedést!
Magamról csak én dönthetek! S mivel nekünk esküt tett Isten, megadva belső békénk lehetőségét, ezért döntöttem!
Ne küzdj tovább, tanuld meg élni az életet!