Gyógyító mesék - TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ

TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ

Ha a gyereknek agresszív hajlamai vannak

Tamás zabolátlan, vad fiú. Mindenkivel verekszik, mert bizonyítani akarja, mennyire eros, és hogy nem hagyja magát. A gyerekek félnek a verekedos fiútól, és kitérnek az útjából. Nincs is Tamásnak egyetlen barátja sem.

A felnottekkel felesel Tamás, és ha megróják, dacosan visszavonul a szobájába. De elobb még a földhöz csap valamit, ami éppen a keze ügyébe esik, vagy nagy csattanással bevágja maga mögött az ajtót.

Egy este egyszer csak beröppen Tamás szobájának nyitott ablakán egy óriási fekete holló:

Kár, kár, kár,

Segít neked a holló már.

Nem bélyegezlek én gonosznak,

Biztos nincs senkid s bánatos vagy.

Kár, kár, kár,

Segít neked a holló már.

Vadóc úrfi, állj fel, ahol vagy,

S nézd varázs televíziómat.

Kár, kár, kár,

Segít neked a holló már.

A fekete holló egy parányi tévékészüléket tart a karmában. Szárnyával háromszor csapkod, s máris felbukkan a képernyon a felirat: A kis fekete holló meg a jégemberkék.

Mivel te nem láthatod a filmet, elmesélem, mirol szól.

 Az Óriáshegységben sok-sok holló él. És a sok holló között van egy kis hollógyerek, aki vidáman játszik a többiekkel.

Csakhogy egy napon minden megváltozik. A hollószüloknek új fészket kell építeniük, és nagyon sok a dolguk. Segít az egész hollórokonság – hollónagyszülok, hollóbácsikák, hollónénikék. A nagy szorgoskodás, buzgólkodás közepette nemigen jut idejük a kis hollógyerekkel törodni. Ez persze neki nagyon rosszul esik. Hol mérges, hol szomorú, hol csalódott – aztán megint mérgelodik, dühöng, végül már tombol. Ha a szüloknek végre jut rá idejük, hogy kérdezzenek valamit a kis hollótól, az szemtelenül, dacosan válaszol.

-   De nagyon elpimaszodtál! – csóválják fejüket a hollószülok. – Miért nem tudsz olyan aranyos lenni te is, mint a többi hollógyerek? Végy róluk példát!

A kis holló erre azt gondolja, a szülei jobban szeretik a többi hollógyereket, mint ot. Nosza, a csorével odavág a játszótársainak, sot még a farktollaikat is megtépázza. Persze hátat is fordít neki hamarosan valamennyi kis holló, és nem hajlandók többet játszani vele.

Most persze azt gondolja a hollógyerek, hogy mindenki ellene van, senki nem szereti.

- Nincs szükségem senkire! – gondolja dacosan. – Buták vagytok, csúnyák vagytok valamennyien! Utálatosak vagytok velem, én meg nem szeretlek benneteket.

És attól fogva még komiszabb a többi hollógyerekkel, szemtelenebb a felnottekkel, konokabb a szüleivel szemben. Apja, anyja szüntelenül figyelmeztetik, a lelkére beszélnek, büntetik. De semmi nem segít, a hollógyerek továbbra is csak komiszkodik. A szülok nagy gondban vannak miatta, és elrepülnek a hófödte hegyekbe, hogy a bölcs jégemberétol kérjenek tanácsot.

A jégemberke – hosszú, osz szakállú, jóságos vén törpe – azt tanácsolja: költöztessék hozzá egy kis idore a kis hollót a havasokba. A jégemberkét jóságosnak, bölcsnek, segítokésznek ismeri az egész állatvilág. Sok állat keresi fel tanácsért, a sebesültek ápolásáért.

Így hát a hollógyerek a jégemberkéhez költözik. Szomorúan búcsúznak a szülei, anyjának még a könnye is elered. A jégemberke barátságosan fogadja a hollógyereket, és szinte észre sem veszi a durcás, mérges ábrázatát.

-   Nagyon örülök, hogy eljöttél. Tudom, hogy megbízhatom benned, és sokat fogsz nekem segíteni. Nagy szívességet kérek toled. Itt fekszik nálam a jegesmedve, szörnyen fáj szegénynek a hasa. Különleges gyógyfure volna szüksége. Nagyon megkönnyítenéd a dolgomat, ha hoznál a hegybol olyan gyógyfüvet. Nem könnyu feladat, megértem, ha a nehezedre esik. De én bízom benned. Szerintem te okos és szorgalmas vagy, és fontos segítotársam leszel. Megteszed, amire kérlek?

A hollógyerek nemigen tudja, mit válaszoljon. Nem szokott hozzá, hogy megbízzanak benne, hát még hogy ilyen fontos feladatot adjanak neki. Tétovázik, elbizonytalanodik. De aztán a hangjára talál, és hetykén odavágja:

- Felolem! Itt úgyis szörnyen unalmas, a sivár havasok között.

A jégemberkét nem izgatja, hogy a hollógyerek ilyen hetykén válaszol, mintha meg sem hallotta volna a szemtelen hangot.

- Köszönöm, igazán nagyon örülök. Szívesen segítesz, és ezért nélkülözhetetlen vagy a számunkra. Jó, hogy ennyire megbízhatom benned.

A hollógyerek ugyan még a mamájának sem vallja be, de valójában nagyon büszke a jégemberke dicséretére. Gyorsan szárnyra kap, hogy a hatalmas jegesmedvének megkeresse a gyógyfüvet. Nem is olyan egyszeru a sok növény között megtalálni a megfelelot. De a hollógyerek örül, hogy ilyen fontos feladattal bízták meg, és hogy végre szükség van rá. Megkeresi a gyógyfüvet, és visszarepül a havasokba.

A jégemberke nagyon elégedett a hollógyerekkel, és nem is fukarkodik a dicsérettel. Hála a hollógyerek segítségének, a hatalmas jegesmedve hamarosan meggyógyul, és erosebb, mint valaha. Most már a többi állat is megbízik a hollógyerekben, és egyre gyakrabban folyamodnak a segítségéért. Hamarosan vetekszik fontosságban a jégemberkével. Elso barátját, a jegesmedvét, követi a havasi nyúl, a pingvin, a fóka – és a végén a hollógyereknek már csupa-csupa jó barátja van. Sokat kell segítenie, de meg is szereti mindenki – hát egészen elfelejti régi, csúnya viselkedését. Kedves és barátságos, és mindenki bátran megbízhat benne.

Egy szép napon odaröppennek a szülei. Boldogok, hogy viszontláthatják az o kicsi és ráadásul aranyos hollógyereküket.

-  Sokat tanultál – mondja búcsúzóul a jégemberke -, tudod hogyan kell másoknak segíteni, barátságos és megbízható lettél. Nagyon fogsz nekünk hiányozni! Gyere el látogatóba, ha majd sikerült a hollók bizalmát is elnyerned, akárcsak a miénket.

A hollógyerek nemcsak bátor és jó lett, de meg is okosodott – hát a többi hollóval éppoly barátságos és segítokész, mint a havasi állatokkal. Mind többet adnak a szavára, és valamennyi hollógyerek számára, de mindig büszkén mosolyognak rá. Ebbol tudja, hogy nem is feledkeztek meg róla, és ha nem is érnek rá, hogy sokat foglalkozzanak vele, azért nagyon szeretik.

Így végzodik a varázs televízió musora. Tamásnak pedig egyszer csak szöget üt valami a fejébe:

-  Talán te magad vagy az az egykori hollógyerek? Azért akarsz nekem segíteni, mert én is olyan buta vagyok, mint amilyen te voltál gyerekkorodban?

A holló bólint, és ad Tamásnak egy gyógynövényt, amelynek négy kerek levele van.

- Mit csináljak ezzel? – bámul Tamás.

Kár, kár, kár,

Segít neked a holló már.

Ha kedved támad zúzni-törni,

Netán másokat meggyötörni,

A hollófüvet kézbe vedd,

Nyomj össze minden levelet,

S számolj egytol négyig tagoltan:

A dühödnek hult helye nyomban.

Ha kedves, készséges leszel,

Csak röpke ido telik el,

S megszeretnek – akár a hollót –

S barát sürög majd körbe, sok-sok.

Kár, kár, kár. Búcsúzom. Úgy ám:

Két segíto lesz ezután.

- Én is olyan lehetek, mint a kis holló? De hogyan? Nálunk itthon nem gyógyíthatok jegesmedvét! És jégemberke sincs, aki segítene!

Reggeli közben Tamás elmeséli a szüleinek, milyen kalandban volt része, és a tanácsukat kéri: hogyan követhetné a hollógyerek példáját.

A szülok felajánlják, hogy majd ok játszanak Tamással jégemberkést meg hollógyerekesdit. A szülok a jégemberke szerepében megkérhetik például Tamást, a „hollógyereket”, hogy segítsen a növényeket gondozni, vagy mondja meg, mi legyen a vasárnapi ebéd; más alkalommal menjen el bevásárolni a „jégemberke” helyett. Summa summarum: akárcsak a hollógyerek a jégemberkénél, Tamás a családban legyen fontos személy. Persze csak ha sikerül jól felhasználnia a fekete holló ajándékát, a gyógynövényt.

Valahányszor Tamás mérges lesz vagy dühbe gurul, kézbe veszi a gyógyfüvet, sorra megérinti a négy levélkét, és lassan számlál hozzá: - Eeeegy, keeeeetto, hááááárom, nééééégy. Közben pedig a hollógyerek meséjére gondol. És lássatok csudát: a mérgét mintha elfújták volna!

Amit a szüloknek tudniuk kell

A gyerek agresszivitása megnyilvánulhat szóban (szemtelen, kiabál, csúnya szavakat használ) és tettekben (tönkretesz dolgokat, verekszik). A lereagáláshoz többnyire beéri szóbeli agresszióval. Agresszív magatartást többek között akkor tanúsít, amikor féltékeny, amikor úgy érzi, hátrányban van, nem értik meg, nem részesül kello figyelemben.

Ahhoz, hogy megbirkózzunk a gyermeki agresszivitással, nem elegendo megakadályozni a dühkitöréseket. A cél: elhárítani az agresszió okát. Itt a családnak jut a legfontosabb szerep. Mindenekelott: ne legyen a gyereknek agressziós „mintaképe” a családban. Figyeljék meg, milyen gyakran kiabálnak a gyerekkel. Sikerül fegyelmezniük magukat? Fontos, hogy a gyerek számára nyugodt, megérto légkört teremtsenek. Érezze a gyerek, hogy elfogadják, hogy teljes értéku tagja a családnak, hogy szükség van rá, hogy fontos a szüleinek.

Hogyan leghelyesebb reagálni a gyerek agresszivitására? Ha szidják, büntetik a gyereket, nem sikerül belátásra bírniuk. Ez csak újabb megerosítés a gyerek számára: - Engem nem szeretnek! Nem értenek meg! – És így épp az ellenkezojét érik el – a gyerek megmakacsolja magát, és csalódottságát agresszió formájában reagálja le. Az sem segít, ha a lelkére beszélnek, ezt ugyanis a gyerek úgy éli meg, hogy agresszív magatartása következtében részesül az igényelt figyelemben – vagyis megjutalmazzák, mert agresszív volt. A szülok érveit, akármilyen formában tálalják, a gyerek nem fogadja megfeleloképpen, és ezért nincs is jelentoségük.

A legfontosabb parancs: az agresszív magatartást nem szabad tudomásul venni, azaz nem szabad figyelemben részesíteni.

Ha fennáll a veszély, hogy a gyerek magában vagy másban kárt tesz, esetleg tör-zúz, el kell távolítani a „csatatérrol”. Nyugodtan, de határozottan és szótlanul vigyük el a „veszélyzónából”. Ezután röviden megmagyarázhatjuk:

-  Ha megnyugszol, örülünk, és akkor megint jókedvuek leszünk valamennyien. Semmi esetre sem szabad a gyereket bezárni. Csak éppen el kell távolítani az elozoek színhelyérol. Ha továbbra is tombol, és ezt sikerül nem tudomásul vennünk, kedvezobb lenne vele maradni. Így lehetoségünk nyílik a gyereket, mihelyt felhagy a tombolással, pozitív figyelemben részesíteni. Az ilyenfajta agresszív roham ugyanis viszonylag sokáig tarthat. Orizzék meg acélidegeiket!

Szemléltetésül álljon itt egy példa iskolaigazgatói múltamból:

A nyolcesztendos Tónit szülei már a harmadik évtol (a „dackorszaktól”) fogva problémás gyereknek minosítették. Anyja nagyon ideges és türelmetlen volt, és állandóan zsörtölodött. Apja látszólag nyugodt volt, de idonként „robbant”, és ordítozott feleségével. A családi élet tehát nem volt harmonikusnak nevezheto. Tóni egyébként még féltékeny is volt négyéves öccsére.

Tóni állandóan úgy érezte, megsértették, megtámadták, félreértik. Nem voltak barátai, de dacosan kijelentette, hogy nem is kell neki senki. Elore nem látott semmiségek (ha a tanítóno vagy valamelyik osztálytárs elejtett egy meggondolatlan szót; ha rajzolás közben kitört egy színes ceruza hegye…) rendkívül agresszív cselekedetekre késztették a gyereket. Kirohant a tanterembol, a falat rugdosta, székeket borított fel, kisebb gyerekeket bántalmazott.

Amikor Tóni egy alkalommal a szünetben az iskolaudvaron óvodásokat rugdosott meg, be akartam vinni az irodámba. A gyerek vadul hadonászott, a földre vetette magát, úgyhogy kénytelen voltam kivonszolni az udvarról. Az irodában rögtön fenyegetozni kezdett: mindent szétrombol. Nem reagáltam a fenyegetozésre, csak annyit mondtam nyugodtan: - Sajnálom. Látom, nagyon dühös vagy rám. – Egy pillanatra meghökkent, de rögtön összeszedte magát, és az íróasztalomról kezdte a fölre hajigálni az iratokat. Közben szemmel tartott, és várta a reakciómat. Én (akármennyire nehezemre esett) nem vettem tudomásul a provokációt. A gyerek ingerült lett, hogy cselekedete nem váltja ki a szokásos reakciót, de mégsem adta fel. – Széttöröm a telefonodat. – fenyegetozött, és lassan, rám-rám sandítva a telefonhoz ment. Ha akkor közbelépek, csak megerosítettem volna agresszív magatartásában. Fogta a telefont, de elég óvatosan ejtette le. Most már nem volt az a lényeg, hogy agresszióját töréssel-zúzással vezesse le – agresszív cselekvése csupán eszköz volt a provokálásomra, hogy reakciót kényszerítsen ki belolem.

Én még akkor is hallgattam, és nem néztem a gyerekre. Elbizonytalanodott, egyszer-kétszer megrugdosta a falat, ledobta a földre a ceruzáimat, aztán durcás képpel az ablakhoz állt. Most jött el a pillanat, amikor figyelemmel kellett feléje fordulnom. Odamentem hozzá, könnyedén a vállára tettem a kezemet, és így szóltam:

- Azt hiszem, szomorú voltál, mert valaki megsértett, igaz?

A gyerek nem felelt, de nyugodtan maradt. Szelíden megsimogattam és így folytattam:

- Az embernek nagyon fáj, ha azt hiszi, hogy a többiek nem szeretik. El tudom képzelni, hogy gyakran egyedül érzed magad. Különben észrevettem, hogy nagyon szívesen és jól rajzolsz. Nagyon tetszenek nekem a rajzaid. Te, igazán örülnék, ha jó barátok lennénk, és ha néha meglepetésül rajzolnál nekem valamit. Itt, az irodámban például nincsenek színes képek. Nézd, itt például milyen szépen mutatna egy rajz.

Merevsége lassan felengedett, de még akkor sem válaszolt. Kezdtem összeszedegetni a padlóról az iratokat meg a ceruzákat, és megjegyeztem.

- Igazán kedves volna, ha segítenél rendet csinálni. – A gyerek szótlanul segített. – Jól van, köszönöm a segítséget. Igazán jó barát vagy!

Másnap megkaptam a rajzot. Azután még sok másik követte. Majd miután több beható beszélgetést folytattuk, gyors ütemben alábbhagytak Tóni iskolai agresszív rohamai.

A szüloket felkértem, hogy viselkedjenek megfeleloen, s értsék meg és szüntessék meg a gyerek agresszív magatartásának az okait. Megállapodtunk abban, hogy „sikerfüzetet” vagy „dicsérofüzetet” (leírás a „Nem akarok még lefeküdni” c. részben) fognak vezetni. Az agresszív gyerek természetesen túlnyomóan negatív magatartásával tunik fel. A szülok kényszerítve érzik magukat, hogy szüntelenül figyelmeztessék, hogy „problémás gyerekük” lelkére beszéljenek. Eközben nem veszik észre, hogy a gyereknek számos elismerésre méltó tulajdonsága is van. Ha mindig csak negatív magatartásra érkezik visszajelzés, semmi sem készteti arra, hogy javítson a viselkedésén. A dicsérofüzet a szülok átnevelésére is szolgál: hogy több figyelmet szenteljenek annak, ami a gyerekükben pozitív. A gyereknek segít a dicsérofüzet, hogy biztonságra és önbizalomra tegyen szert. Ezáltal az agresszív cselekedetek eredeti kiváltó okai fokozatosan elveszítik hatásukat.

lap tetejére